Ahol a csoda kezdődik: a burkolatok II.

Home / építkezés / Ahol a csoda kezdődik: a burkolatok II.
Ahol a csoda kezdődik: a burkolatok II.

Folytatván a burkolatok kiválasztásával kapcsolatos előző cikket, a hajópadlóról most áttérek a hidegebb dimenziókba, s szót ejtek arról a dologról, amely évekkel ezelőtt rabul ejtette a szívemet: a cementlapról.

A szocializmus fürdőszobáinak találkozása márványhatású csempével

Magyarországon a szocializmus hiánygazdaságát – és esztétikai nívóra csak korlátozottan adó közhangulatát – követően megnyíltak a határok és elszabadult az emberek képzelete. A négyzet alakú, egyszínű, ronda egyencsempéket felváltották a hazai otthonokban a márványmintás darabok, különböző dekorcsíkokkal, élzárókkal és mindenféle hatást utánozni próbáló, általában kifejezetten szerencsétlenre sikerült járólapokkal.

Szóval a márványminta betört és elárasztotta a magyar fürdőszobákat.

De annyira, hogy gyakorlatilag a mai napig nem tudtunk szabadulni a bűvkörükből. A kilencvenes évek eleje óta nem csupán számtalan új családi ház és társasházi lakás épült fel, de az elmúlt csaknem harminc évben a régi lakásállomány tekintélyes részét is – részben vagy egészen – felújították, de legalábbis kipofozták egy kicsit. A szocialista fürdőszobák burkolatai eddigre megérettek a pusztulásra, ezt azért bátran állíthatjuk, hogy mindenki érezte, s aki megtehette, sikerült összespórolnia egy kis lakásfelújításra valót, egyből nekirontott az ósdi csempéknek és kádburkolatoknak.

Ismerős, nem? // Kép: Pixabay

Jelszó: a mérték

Mindezt azért, hogy márványmintával árasszák el a vizes helyiségeket, amelyekkel kapcsolatban valahogy tartja magát itthon az az elképzelés, hogy minél jobban kicsempézzük, egyrészt annál szebb lesz, de különben meg falburkolat nélkül az egész nem tud működni, mert a víz azonnal megeszi a falat és máról holnapra tombolni fog a feketepenész uralma a fürdőszobában.

Életemben először egy magyar táskadesigner showroomjában láttam olyan fürdőszobát, ahol egyáltalán nem volt csempe. Alig hittem a szememnek, 2012-ben ez még finoman szólva nem volt bevett gyakorlat. Konkrétan azzal a fürdőszobával kapcsolatban egyébként azóta is él bennem a szkepszis, ugyanis egy százéves bérház ablaktalan fürdőszobája volt, aminek nem lehetett egyszerű megoldani a megfelelő szellőzését, ennek ellenére egy tökéletesen hófehér, szinte üresnek hatóan minimál helyiség látványa tárult elém, ahol se csempe, se hagyományos vízlepergető zuhanyfüggöny nem volt az egyébiránt épített zuhanyhoz. Ha jól emlékszem, fehér zsinórfüggöny szolgáltatta a dekorációt, ami pazar ötlet volt ebben a kifejezetten minimál térben.

Ennek a kis sztorinak a lényegi eleme, amiért most felidéztem, egyszerűen az, hogy a fürdőszoba nem volt csempével burkolva.

Ez sokaknak a mai napig elképzelhetetlennek tűnik, holott a legkevésbé sem kell “csempébe fojtani” a vizes helyiségeket. Éppen elég oda plusz hidegburkolatot tenni, ahol közvetlenül fogja víz érni a falat. Ilyen hely nyilvánvalóan a zuhanykabin, esetleg a kád mögötti rész, vagy a mosdó feletti kis falszakasz. Ez azonban messze nem olyan nagy felület, mint ahogyan jellemzően neki szoktak esni a csempézésnek. Ennek megfelelően fogunk a vendégházban is eljárni a csempézéssel.

Minimál design 🙂 // Kép: Pixabay

Szívem csücske: a cementlap

Azt viszont biztosan tudtam az első pillanattól, hogy ahová hidegburkolat kerül majd, ott szóba sem jöhet más, csak a cementlap. Lenyűgöznek ezek a manapság nagyon trendi, mégis ódon hangulatot őrző burkolatok, csodálatos mintákkal. A legnehezebb feladat kétségkívül a döntés volt, hogy végül melyik legyen – nyilvánvaló, hogy mindegyiket nagyon szerettem volna! De még a patchwork mintától sem zárkóztam el. S bár annak ellenére, hogy a télikert és a fürdő padlójára egy nagy klasszikus kerül majd fekete-fehérben, valószínűleg a mosdónál meg fog jelenni a patchwork is, amibe Andris valósággal beleszeretett! Alig várom, hogy ott tartsunk, hogy végre ezekről is mutathatom a képeket!!

A burkolatok témakörében itt elmélkedtünk a hajópadlóról, a melegburkolatok egyik remek típusáról.

Leave a Reply

Your email address will not be published.