Egy szecessziós asztalka új élete

A lakberendezés számomra egyik legizgalmasabb része az, amikor régi vagy korábban más funkciót betöltő bútorokat, tárgyakat felújítunk, és/vagy új kontextusba helyezünk, új feladatot találunk a számukra. A legizgalmasabb átalakulás a mostani felújítás során egy antik szecessziós asztalkán ment végbe.

 

Kincsvadászat az Antik Sziget hajdani raktárában

A viszonylag kisméretű, valamikor kétfiókos íróasztalként használt bútordarabot a csepeli Antik Szigetnél szereztük be, méghozzá az azóta bezárt, óriási bútorlerakatukból. Itt tárolták azokat a darabokat, amelyek még nem kerültek a cég által felújításra, hanem türelemmel várták a sötétben a saját, egyéni megmentőjüket. 🙂 Ez egy igazi kincsguberáló körút volt, ahogy pakolgattuk jobbra-balra a nagy raktárépületben letűnt korok tárgyi emlékeit.

Ezt a kis asztalt a tulajdonos ajánlotta, amikor mondtuk, hogy szeretnénk egy szép és különleges mosdószekrényt csinálni valamiből.

A darab a 20. század eleji szecesszió geometrikus, letisztult formavilágú irányzatának jegyeit viseli magán (szemben a burjánzó, organikus szecesszióval), magasságra és szélességre is tökéletesen megfelelt: már láttuk magunk előtt az ültetett mosdót, amely egy zománcozott lavórból készül majd el – utóbbit ekkor már egy bolhapiacon gondosan beszereztük, gombhoz a kabátot, ugyebár. A “kis szecinek” nem volt ugyan teteje, azt az idők során valaki már lehántotta róla és nem pótolta újjal, ám mi ezt egy cseppet sem bántuk. Antikolt deszkákból álló asztallapot vízionáltunk és alig vártuk, hogy nekikezdjünk a munkának.

Ebből a nem túlságosan impresszív állapotból indultunk // Fotó: Meredély Vendégház

Meglepően sokáig váratott magára egyébként a bútor felújításának megkezdése, sokáig hánykolódott a jobb sorsa érdemes asztalka nálunk is a raktár után, de ez nem meglepő, ha belegondolunk, hogy ez a beszerzés még akkor történt, amikor a házon még nem volt tető, csupán az oldalfalak álltak…

Pincéből pincébe került az asztalka, végül azonban sort kerítettünk rá. Alapos zsírtalanító lemosás után nekiálltunk a sok helyen már pikkelyesen “hámló”, régi festék csiszolásának. A legtöbb részen egy-egy alapos drótkefézésnek ugyan nem tudott ellenállni a kis szeci, végül mégis be kellett vetni a hőlégfúvó+spakli mindent legyűrő kombinációját, hogy megszabadítsuk a régi festékrétegről. Az átcsiszolás után a hibáit fagittel kijavítgattuk, ahol tudtuk – de igyekeztünk, hogy az idő patináját túlbuzgalmunkban ne tüntessük el teljesen.

A boróka árnyalat // Kép: Meredély Vendégház

Az örök kedvenc tejfesték és bútor viaszolása

Azt idejekorán eldöntöttük, hogy kedvenc festékünkkel, az Azúr Bagoly-féle tejfestékkel fogunk új életet lehelni az asztalkába. A tejfesték elképesztő gyorsan lopta be magát ugyanis a szívünkbe, minthogy nagyon “kézreáll”, könnyű vele dolgozni még olyan kezdőknek is, mint amilyenek mi magunk vagyunk, ráadásul teljesen mentes mindenféle káros anyagtól, még otthon, a lakásban is könnyedén dolgozhatunk vele. Mindennek a tetejébe rengeteg csodás, előre kikevert, pazar természetes szín közül lehet választani – ez utóbbi jelentett is némi fejtörést. A meleg sárgától a füstszürkéig többféle árnyalat is szóba jött, végül maradtunk a lakberendezési terveinket színek tekintetében alapvetően meghatározó kéknél – ide azonban egy kicsit világosabb, ún. boróka árnyalatot választottunk.

Az első réteg // Kép: Meredély Vendégház

 

Az asztalkát száradás után az ugyancsak az Azúr Bagolynál vásárolt fehér dekorviasszal dobtuk fel. Nagyon megszerettük a viaszok használatát időközben, rendszeresen dobjuk fel a színeket egy színtelen wax használatával is. Egyszerűen csoda, amit a tejfestékkel művel ez a semmi kis dörzsölgetés: a színek megélénkülnek, mélységet kapnak, szinte vibrálóan élettelivé válnak tőle.

A fehér mellett lehet kapni barna és fekete dekorviaszt is, ezekkel lehet világos színeken azt az ódon, szinte már “koszos” kopottságot elérni, amit a vintage hangulat és a shabby chic stílus rajongói oly nagyon szeretnek.

A fehér színnel történő antikolás a Boróka színnel festett bútoron viszont éppen ideális. Ezután hátravolt még az asztalka tetejének kérdése, ami egy külön kaland. Erről a kövekező posztban fogok beszámolni a faanyag házilag történő öregítésében szerzett tapasztalatokkal együtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.