Éljétek át együtt a pillanatot!

 

– bezárva az ajtót, a kulcsot jó mélyre süllyesztve és kizárólag egymásra koncentrálva! Tudjuk jól, mennyire nehéz a mindennapok monoton rohanásában ápolni a kapcsolatainkat, figyelmet szentelni az egymásra hangolódásnak, hosszan, kötöttségek nélkül beszélgetni, élvezni egymás társaságát. Nem könnyű megtalálni az időt, helyzetet, rászánni az energiát a Másikra és Magunkra.

Megálmodtunk egy helyet, egy aprócska zugot, ahová jó elbújni, ahol a csendet csak a természet neszezése töri meg, az erdő fái kortalanok és simogat a napfény. Amikor beleszerettünk a Dunakanyar páratlan panorámájába, azonnal tudtuk: ez lesz az elvonulás tökéletes helyszíne. A kicsiny faház, amelyre Leányfalun rábukkantunk, nem választ le a természetről, együtt él az erdővel, amelyben áll, éppen egy vízmosás kialakította meredély szélén. Erről kapta a nevét a vendégházunk, azzal a szándékkal együtt, hogy azt a rusztikus, természetközeli hangulatot, amely itt fogadott bennünket, hűségesen megőrizzük. A melegfényű lámpák, a faburkolat, a hagyományos kádármunkával készült dézsakád, no meg a lenvászonból és puha egyiptomi pamutból készült ágynemű és a régi korok emlékét őrző, antik csipkék varázsa mindenkit elbűvöl.

 

Ebből a mesebeli kunyhóból csak úgy árad a romantika! Kell még bármi más a tökéletes egymásra hangolódáshoz?

Igen, és mi erről is igyekszünk gondoskodni! A kézműves bonbon- és praliné-válogatás a csokoládé mély bársonyosságával csábít, amelyet változatos gyümölcsös és fűszeres ízjegyek tesznek izgalmassá. Egy falat csokoládé lassú, elmélyült kóstolása egy pillanatra megállítja az időt és az örökkévalóság felé nyújtja a jelent. Az ízélmény nyomán felszabaduló boldogsághormonoknak hála, mintha nem is ebben a valóságban lennénk.

Itt végre van rá időd! Éld át a pillanatot és oszd meg azzal, akit a legjobban szeretsz!

Így segít ebben ROMANTIKA csomagunk:

 

– 2 éjszaka szállás

– a boutiqe szállás és a kert teljeskörű, kizárólagos használata, mely tartalmazza:

– pihenés exkluzív minőségű, egyiptomi pamut ágyneműk és lélekemelő antik textíliák között

– kádfürdő a dézsakádban

– idilli pihenés a kertben a ház melletti teraszon, a napozóágyon, vagy a romantikus tipinkben

A csomag ezen felül tartalmazza:

– rózsasziromágy a maximális romantikus hangulatért

– édes kulináris kényeztetés az érzékek elcsábításáért

– illatos fürdősó-bekészítés a test felüdüléséért

– plusz meglepetés ajándék!

Ár: 71.500 HUF + idegenforgalmi adó 400 HUF/fő/éj

Foglalás

Naptár betöltése...
Powered by Booking Calendar
- Elérhető
09
- Lefoglalva
09
- Függő
captcha