Még soha nem választottam ki magamnak burkolatot. Eddig mindig olyan helyeken éltem, ahol vagy igény, vagy pénz, vagy szükség nem volt teljes felújításra és az ezzel járó burkolatcserére. Talán éppen ezért epekedve vártam, hogy ide jussunk. A vártnál, bevallom, sokkal hamarabb meg is történt.
A burkolat a titka mindennek. Nagyon fontos, hogy az elképzelt stílushoz passzoló anyagot, típust, színt válasszunk, hiszen ez határozza meg alapvetően az egész enteriőrt – ideértve természetesen a fal színét is, még abban az esetben is, ha csupán festve van, mindenfelé tapéta, lambéria vagy fali panel nélkül. Már itt, ennél az alapvető pontnál áll vagy bukik az egész dolog, különösen akkor, ha egy olyan markáns atmoszférát szeretnénk elérni, mint a mi rusztikus erdei házikónkban. Teljesen feleslegesen erőlködünk kisebb-nagyobb dekortárgyakkal, amelyektől az autentikus hangulat megteremtését várjuk, ha az egész enteriőr alapja, a nagy felületek valami más stílust képviselnek – vagy rosszabb esetben régi berögződésekből megmaradt, stílustalan választások hibájába esünk bele, úgy mint narancs színűre lekent fűrészporos(!) tapéta, vagy a praktikusnak tűnő és valóban olcsóbb utánzatmegoldások, például a fahatású járólap, vagy nyír-, esetleg diószínűre extrázott, ámde vacak minőségű laminált padló. Tisztában voltam tehát azzal, hogy mekkora a döntés felelőssége ebben a kérdésben, ennek ellenére nem vacilláltunk sokat. Jól tudtam, hogy hova húz a szívem. Egyfelől a melegburkolatokhoz, másfelől meg a cementlaphoz!
Rusztikus hajópadló
Nem mondom, volt egy kis vitánk, mire meggyőztem Andrist azzal kapcsolatban, hogy a lehető legnagyobb felületen kell melegburkolatot alkalmaznunk. Igen, a konyhában is. Nem, nem megy tönkre, bírni fogja. Különösen mert – ezt mindig hozzá kell tennünk gondolatban – ebben a házban nem egy normál háztartás fog működni, a konyha nem egy teljes család mindennapjait kell, hogy kiszolgálja az év 365 napján, ennél jóval kisebb igénybevételnek lesz kitéve.
Ellenben a valódi fa meleg, természetes tapintása a lábunk alatt, nem beszélve a szemnyugtató, kellemes árnyalatairól semmihez sem hasonlítható élményt nyújt majd.
A rusztikus stílusban gondolkodva nem is jöhetett szóba más, mint a hagyományos hajópadló. Nem mondom, vannak gyönyörű svédpadlók, amelyek láttán megdobban a szívem – sőt, amilyen őrült vagyok, én még a belvárosi bérház százéves, nyikorgó-recsegő, már igencsak felújításra szoruló parkettáját is egyenesen imádtam -, itt azonban nem volt kérdéses a választás. Minél egyszerűbb, minél rusztikusabb hatást kell elérnünk.
Hajópadló, de milyen?
Aki hajópadló vásárlásra szánja el magát, az hamar szembesül vele, hogy a fatelepek rendkívül széles választékot kínálnak még ezen a műfajon belül is. Az elérhető árkategóriában rendszerint fenyőből készülnek, ezek közül a borovit ajánlják a legtöbben a viszonylagos tartóssága miatt, hiszen a fenyő puha fa, könnyeben sérül, illetve maradnak rajta nyomok, mint a csodaszép és jóval ellenállóbb, ám ennek megfelelően roppant borsos árú keményfa padlók esetében. A vörösfenyőt a színe és mintázata miatt sokan szeretik, mi a borovinál maradtunk. Kifejezetten fontos volt, hogy klasszikus hajópadló hatást érjünk el, viszonylag szélesebb (legalább 20 cm széles, de inkább valamivel ennél is szélesebb) darabokkal.
És ott van még egy tényező, amire érdemes figyelni: a gyártók A és B minőségű hajópadlókat is tartanak.
Az A úgyszólván az elsőosztály: nagyon szép, egyenletes darabok, amelyekben alig-alig van csomó, klasszikus és elegáns hatást kelt, s ott van az A-B, vagy egyenesen B kategória, amely jóval több csomóval, rusztikusabb erezettséggel bír, s a látvány “egyenetlenségei” miatt olcsóbb is az előbbinél. Ez utóbbinak, mondjuk, kifejezetten örültünk! 🙂 Hiszen nekünk kifejezett szándékunk minél egyszerűbb, természetesebb és rusztikusabb hatást elérni, ezért nyilvánvalóan a B típust választottuk.
A felület és a kezelés
Ezzel még mindig nincs vége a paraméterek finomításának: amit nem akarok meglátni a házban – gyakorlatilag egyáltalán -, az a lakk lesz! Nemhogy az itthon roppant elterjedt magasfényű lakkot (emlékezzünk a sok tükörszerű parkettára!), de még a jóval finomabb selyemfényűt sem! Hogy mutatna az egy szándékoltan rusztikus térben? Az az elképzelésünk, hogy a hajópadló kefélt felületét mi magunk fogjuk hagyományos módon pácolni és olajozni. Higgyük el bátran, hogy a lakkozás előtt is volt élet és használtak az emberek fát – nem a tükörfényes, rommá csiszolt csaphornyos parketta az egyetlen lehetőségünk. Merjünk álmodni, aztán nézzünk utána, hogy hogyan lehetne megvalósítani, akkor is, ha a szokottól eltérő az ötlet!
Vagy ahogyan Andris szokta mondani: bármit találsz is ki, valaki valahol már megvalósította! Úgyhogy van rá módszer.
Engem ezzel mindig stabilan meg tud nyugtatni a lakberendezési aggályaim kapcsán. Miután alaposan kiveséztük a hajópadló kérdését, szívem csücskéről, a cementlapról egy önálló posztban emlékezünk meg – bőven megérdemel ennyit!
Leave a Reply